Bátori-barlang

<<  >>

Kutatási napló

2012. november 3.

Bátori kutatónap

Ködös, nyirkos reggelen indult a novemberi Bátori kutatónap a Szép Juhásznétól. Mire az összegyűlt 12 fős társaság felért a Hárs-hegyre, még a nap is kisütött, de ez sem könnyítette meg a tűzgyújtást a szivacsosra nedvesedett fából. Némi erőtlen próbálkozás után fel is adtuk, és energiáinkat inkább a barlang felé fordítottuk.

Az Y-ág végpontjából a nagyobb létszámnak köszönhetően sikerült délig 20 vödörnyi agyagot és követ kidepózni az Örvény-folyosó bejáratáig. Dexter lapátolt, a többiekkel kézről kézre adogattuk a vödröket, amiből eredetileg csak kettő állt rendelkezésre, később Tibi kihozott még hatot a Szabó László-teremből. Így az utolsó hivatalos felmérés járattalpától most kb. 4 méternyire jutottunk (azaz nagyjából -63 méteren lehetünk). Újabb átlyukadás nem volt.

14 óra tájban kijöttünk ebédelni, ekkor a Halloween maszkos Pittának sikerült egy erőteljesebb vonaglással kimozdítania egy az agyagba ragadt 20 kilós kőtömböt, ami maga előtt tolva néhány üres vödröt, vidám csattogással elindult lefelé, Anikó combjára, ahol elég lendületett veszített ahhoz, hogy ne zúzza össze a kis Előd koponyáját. (Ugyanez Anikó olvasatában így hangzik: "majdnem agyonbaszott egy szikla, aztán meg egy bepisilt kisfiút kellett megmentenem"). A szerencsés kimeneteltől remegő lábú résztvevőkkel végül sikerült elhagynunk a barlangot, de Anikó és Előd lemondtak a következő menetről, inkább a bejárati teremben ütötték agyon az időt. Szintúgy Fizikus, és két fiatal tanonca, valamint Kriszti, akik ebéd után hazafelé indultak.

A maradék megcsappant társaság még lement a végponthoz, ahonnan a köveket felhúzogattuk a Csőjárat utáni belső teremig, így ott most felszabadult némi hely a depózáshoz.

Berci

<<  >>