Bátori-barlang

<<  >>

Kutatási napló

2011. május 10.

Bátori 10+, avagy újra felfedezett régi rész a barlangban

Valószínűleg súlyos barlangmérgezésem van. Ma délben, amikor Séfbá - egyébként kitűnően sikerült - rakottbabjában motoszkáltam a kanalammal, a rizsszelvény oldalában újabb ígéretes továbbjutási lehetőséget véltem felfedezni. A ma hajnali hazatérés után meglehetősen renyhe agyműködésem csak lassan kapcsolt át civilbe, míg végre réveteg és lesújtó pillantásokkal konstatáltam, hogy a rizsből kilógó zöldbab-ácsolat és darálthús-konglomerátum nem a Bátoriban van, ez itt csak én vagyok, az ebédlőben ülök, eszem, rakottbabot, és nem kell bontani, nem kell bontani, nem kell bontani... VÖDÖÖÖÖÖÖR!!! az anyád keservit!

Hát kérem - végre eljutottunk A-ból B-be. Jelentem a szűkebb törzsgárda (Tibi, Dexter, Berci, Balázs és Vasek, aki én vagyok) tegnap is bizonyított. A barlang bejáratánál szokásos molyolást követően (amit én még jól megfejeltem magamnak egy dupla Hárs-hegyi túrával, ugyanis lent hagytam a parkolóban Balázs sisakját) azonnal rávetettük magunkat a projektre. Fölfelé menet az erdőben még azt latolgattuk, hogy vajon látunk-e még valamit a legutóbb feltáródott lyukból? Vagy már talán az egész Szabó László-terem leomlott? Esetleg az egész barlang, és rá sem fogunk ismerni a helyre? A természet ismét kegyes volt hozzánk, éppen csak annyit omlasztott be a laza, törmelékes álfenékből, amennyi ahhoz kellett, hogy még jobban "rá tudjunk buzulni a lyukra". A lejárat ugyan kibővült annyira, hogy immár kényelmesen le lehetett kukucskálni, de behatolásról egyelőre szó sem lehetett. Tibi eredeti terve lépett érvénybe: a cél még legalább 50 vödör törmelék feltermelése volt a Bejárati-terembe, ill. ezenközben a lenti depóhely átliferálását kellett megoldani, a biztonságosabbnak mondható hátsó gömbfülke Dél-Nyugati oldalába. A munkálatokat azonmód meg is kezdtük, ami - felszerelkezve egy jókora ipari csigával - ezúttal bizton rekorderedményeket hozott az egységnyi idő alatt felhúzott vödrök számában. Harminc vödörig meg sem álltunk, utána is csak egy rövid cigiszünetet engedélyeztünk magunknak (a mélyszinti brigád ezalatt sem állt le), majd az utolsó 20 vödröt is felrepítettük. Azt hiszem közben mindenki kiengedhette magából a gőzt, akkora üvöltözést csaptunk, hogy szerintem a barlang minden denevére összefosta magát ijedtében. Én estére egészen berekedtem az artikulátlan ordibálástól. A valaha spontán kialakult kitermelési folyamat mára olajozottan működő futószalaggá fejlődött. Mint egy svájci óra kérem. A vezérlés verbálisan folyik, um. MEHEEEET! (Berci erősítésében HUZZAD MÁ', HUZZAD MÁ'!), majd egy pattanó elharapott JO! (így ahogy írom, rövid o-val, de artikulátlanul üvöltve), aztán pedig VÖDÖÖÖÖÖR! (aknába visszadob), majd amikor a fentiek türelmetlenkedni kezdenek, akkor MALTEEEER!

Az 50. vödör teljesítése után a teljes brigád leköltözött, majd Dexter vette kezelésbe a kürtő környékét. Az elképzelés az volt, hogy a konkáv alászakadásra hajlamos lejárat környékét rézsűsre bontjuk, elkerülve ezzel a közvetlen omlásveszélyt. Dexter kb. 10 másodpercenként megtöltött egy-egy vödröt, legalább két embernek folyamatosan munkát adva ezzel, de még így is maradt kapacitásunk a lejárat fölötti álfenék terhelésének csökkentésére. Kapával próbáltuk elhúzni az érzésünk szerint Északi irányban kiszélesedő alsó járat fölül a törmeléket. Az egész művelet az eszkimók lékhalászatához hasonlított leginkább, persze kellőképpen teli gatyával, ugyanis a "jég" egyre vékonyodott, ráadásul a felső, rugalmasra taposott agyagkéreg elsorvasztása után a kürtő szélén is egyre nagyobb darabok váltak le. Egy ilyen nagyobb darab leomlása után úgy döntöttünk, hogy Dexter nem dolgozhat tovább biztosítás nélkül, felszaladtam hát a vödröző kötélért és a Szabó László-terem bejárati "ablaka" mögül biztosítottam Dexter barátunkat, aki közben emberfeletti tempóban igyekezett kitágítani a kürtőt. Azt hiszem ekkor kerültek elő az első korhadt ácsolat darabok, majd egyre több és több, utolsó kétségünket is eloszlatva afelől, hogy a '73-ban már bejárt termet fedeztük fel újra. A Vajna-brigád eszerint semmit sem bízott a véletlenre. Miután megfelelő eszközök hiányában feladták a továbbjutás reményét, előbb ácsolatot készítettek (ezt jelzi hát a '73-as alaprajzi térképen az a titokzatos négyzet) és csak ezután töltötték fel a termet a többi kutatási helyről származó törmelékkel. Feltehetően az volt a céljuk, hogy egy későbbi időpontban újra kiássák a termet és folytassák a munkát, de hát a múlt homályba vész. Hogy miért nem szakadt be korábban a több tonnányi súly alatt a teljesen elkorhadt ácsolat? Erre a kérdésre csak spekulációval tudnék felelni, de ha már 38 éven keresztül sikerült megóvni ezt az alsó termet a beomlástól, mi is igyekeztünk vigyázni rá. Bontás közben Dexter egy-egy üres vödröt szorított a lejárati lyukba (természetesen ezeket is cserélni kellett időnként), elkerülve ezzel az alsó terem feltöltését. A rézsű közben akkorára nőtt, hogy lassan elfogyott a talaj a lábunk alatt, és nem sokkal azután, hogy a lyukba szorított vödör is megadta magát, Dexter nekivágott. Nekünk mugliknak hosszú óráknak tűnt az a néhány perc, amit lent töltött és elkészítette az első fényképeket 38 év óta először! Lassacskán mindenkire sor került, Dextert Tibi követte, majd én következtem, aztán Berci és végül Balázs. Közben persze egymás szavába vágva próbáltunk közös nevezőre jutni a látottakról, ill. akik még nem voltak lent, azok izgatottan faggatták az éppen lent tartózkodó társunkat. A tegnap Sanyival kötött fogadástól és a felfedezés örömétől túlfűtve, első körben lazán megsaccoltuk a 14 méternyi összjárathossz növekedést (ugyanis ennyiben fogadtam Sanyival), de Berci józan ítélőképességének hála (ő 10 métert mondott), a realitáshoz közeledve végül 12 és fél méterben állapodtunk meg az eredeti járattalptól mérve. A legnagyobb mélység ugyaninnen számolva kb. 6 méter lehet. (Hogy miért pont ennyiben, arra nem tudok magyarázatot). Ezt az adatot higgadt fejjel mára önkényesen 10+-ra módosítottam (azaz minimum 10, de nem kizárt, hogy több).

Nézzünk egy hevenyészett "szakvéleményt" az alsó tájékról az első benyomások alapján:

A kürtő (aminek a kürtő jellege a feltöltés lebontása után valószínűleg teljesen meg fog szűnni) alján egy Észak-Déli orientációjú, de Észak felé nagyobb kiterjedésű szálkő főtéjű termecskébe érünk. Ennek alapján azt gondolom, hogy a jelenlegi kitöltés alatt és a terem fölött valahol záródnia kell a központi gömbfülkének. A talaj legmagasabb pontja most pontosan a kürtő alatti kis törmelékkúp. Észak felé először mélyül, majd emelkedik, Dél felé picit mélyül, majd körülbelül a törmelékkúppal azonos magasságig emelkedik vissza. A termecske legalább egy felfelé tartó járatban még egy helyen összeköttetésben van a Szabó László teremmel. Az összeköttetés közvetlenül a lebújás után Észak felé fordulva, bal kéz felé a függőleges szálkő falban nyílik, egy kb. 50 cm magas és 30 cm széles, kövekkel kitöltött "ablak" formájában. Az Északi végpont felülről behullott agyagtörmelékes rézsűben végződik, aminek az iránya egyértelműen a Szabó László-terem mögé, a lejárati akna felé tart. A végponti rézsű előtt nem sokkal Nyugati irányban egy eltömődött kis üreget láthatunk. Talán ezt is érdemes lesz később vallatóra fogni. A Déli kiterjedés egyelőre nem túl jelentős, de itt is benyúlik a szálkő alá egy eltömődött járatkezdemény. Sajnos a Vajnáék által emlegetett tektonikai hasadékot egyelőre nem láttuk sehol. A termecskében egyébként egyértelműen felfedezhetők elődeink nyomai, a helyenként hófehér, puhább, kovásodott és visszaoldott mészkőben 38 évvel ezelőtt keletkezett bontókalapács nyomok láthatók.

Az izgalmak után ébredtünk rá, hogy közben bizony jócskán előrehaladhatott az idő, indulni kellene kifelé. Szerencsére Dexter minden eshetőségre elkészült és hozott magával egy Faber márkájú pezsgőt, amit kint jóízűen el is fogyasztottunk. (Kíváncsi vagyok kudarc esetén mit ittunk volna?) Hát egészségünkre!

<<  >>