Bátori-barlang

<<  >>

Kutatási napló

2011. május 5.

Belyukadás a Bátoriban, avagy barlang legújabb talánya

Kevés olyan örömteli esemény adódik egy barlangászcsoport életében, mint amilyen a tegnap éjjeli fordulat volt a Bátori-barlangban. Vettem a fáradtságot és áttekintettem a barlanggal kapcsolatban végzett kutatómunkánk múltját. A barlangban kisebb-nagyobb megszakításokkal az alapítást követő évektől jelen volt az egyesület, de igazán nagy áttörést és a kutatás újraélesztését főként Fülöp Tibinek köszönhetjük, aki 2009. szeptember 1-én keresett meg minket először és már akkor nagy odaadással és reménységgel emlegette a Gurunak a Bátori-barlanghoz fűződő gyengéd viszonyát. A kutatási engedélyt a közelmúltban hosszabbítottuk meg, így Tibi és a köré gyűlt maroknyi csapat újabb lehetőséget kapott a sokszor és sokak által kutatott barlang további vallatására. A kutatás tavaly óta a Szabó László-terem tömedékes járattalpának bontására koncentrálódik. A termet a korábbi kutatások során deponáló helyként használták, így jelentős mennyiségű meddő halmozódott fel, amit az azóta itt járt kutatók és látogatók gondosan keményre tapostak és szép falusi agyagpadlóvá alakítottak.

Tekintve hogy ritka nagy számban jelentünk meg a tett színhelyén (vendégekkel együtt 8 fő), a korábban kitermelt törmelék eltakarítására összpontosítottunk, mivel a felkupacolt törmelék már akadályozta a további munkálatokat. A Dexter-laboratórium legújabb termékével megtámogatott kitermelés mellett (váltott állati erővel működtetett csigás felvonórendszer) azért a bontás folytatására is maradt kapacitásunk. Az már korábban eldőlt, hogy a terem méretei miatt értelmetlenül nagy munka lett volna a teljes szelvényben végzett fejtés (különösen annak ismeretében, hogy a 70-es évek elején feljegyzett kutatási naplókból tudjuk, hogy a terem fenekén "üveg keménységű" kőzetre lehet számítani), ezért a korábbi próbabontások során kiválasztott legígéretesebb helyen, a központi gömbfülkének a Dél-Keleti oldalában hajtott meddővágatát mélyítettük tovább. Az örökölt szalagkorlát ereszkén felhúzott erős 50. vödör után (azért erős, mert Tibi hajlamos számolás közben leragadni, így jegyzőkönyvileg - az állami statisztikákkal ellentétben - általában szerényebb számokkal ékeskedünk, mint amennyit a valóságban magunkénak mondhatunk) minket húzóállatokat is abban a kegyben részesítettek, hogy hazaindulás előtt még megtekinthessük a friss bontási eredményeket. Meglepődve tapasztaltuk, hogy közben a bontási hely legmélyebb pontja - hála az Andor és Balázs által szolgáltatott váltott bontóműszaknak - elérte a múlt században felhalmozott meddő alsó rétegét és ezzel a Vajna György könyvéből már ismert összecementálódott réteget, ami tényleg TÜKÖRSIMA és tényleg ROHADT KEMÉNY. De nem csak hogy elérték kérem! Át is törték!

Egy 1973-as kutatási jelentésben az áll, hogy anno kb. 10 m3 bontási törmeléket helyeztek el itt, mielőtt a későbbi kutatások bivakhelyévé nem alakították. Ilyen könnyedén átverekedtük volna magunkat a régi meddőn? (Később a térképről visszamért adatokkal és abból a tényből kiindulva, hogy a szondázó árkunkban felállva kb. szem magasságban volt az egykori járattalp, utánaszámoltam és bizony az jött ki, hogy 13 m3!) Dexter barátunkat, aki amikor szembesült a munka ily mértékű előre haladtáról, valami kíméletlen bontási láz kerítette hatalmába és brutális, csillapodni nem akaró erővel és lendülettel vetette rá magát az összecementálódott kőzetlapra. A lemez szélét keresve sikerült egy nagyobb darabot letörnie, aminek az lett az eredménye, hogy a kövek között láthatóvá vált egy öklömnyi "feketelyuk", ami valóban el is nyelte a fényt! Az első próbálkozások során a szűk résen keresztül nem fogott talajt egyetlen fejlámpa fénye sem. Ekkor - hogy Andor szavaival éljek - "rábuzultunk a lyukra" és igen gyorsan sikerült is ráomlasztanunk a fenyegetően felette tornyosuló talajszelvényből annyit, hogy eltűnjön minden. Nem kellett különösebben győzködni senkit, hogy a hazamenésnek lőttek, addig innen el nem megyünk, amíg újra meg nem találjuk a lefelé vezető járatot. Most nagyobb falatot fogtunk és a vájat feletti tömedékből szándékosan leomlasztottunk egy nagyobb adagot, nehogy úgy járjunk, mint az előbb. Miután rohammunkában kitermeltük a kutatóárok aljából a törmeléket, újra láthatóvá vált, immár csaknem emberfej nagyságban, a sötétlő üreg. A bontás közben belepotyogó törmelék tompán puffant ugyan (ami laza törmelékes aljzatra utal), de biztatóan nagy légteret sejtető késleltetéssel és a továbbgörgő kövek motoszkálásával. Az omladozás miatt az egész járattalp is suvadni kezdett, kb. úgy ahogy a rossz minőségű műtejszínhab esik össze a kávé tetején, úgyhogy sietni kellett, ha szerettük volna megtudni mit is találtunk, mielőtt újra beomlik az egész szakramentum. Próbáltunk levilágítani, de ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy egy ember elhasalt az árok alján és amilyen mélyen csak tudott, az akna fölé törleszkedett, miközben hátulról ketten jól belekapaszkodtak, felkészülve arra, hogy a legkisebb omlás esetén is kirántsák a lyukból. Volt is néhány ideges kiráncigálás, mire mindenkire sor került... A mélységet nem tudtuk egyértelműen megállapítani, de nem kizárt, hogy akár 5 méteres vertikális kiterjedésre is esély lehet. Most nyert értelmet az a döngés, amit tavaly, a terem közepén ugrálva a munkálatok megkezdése előtt hallottunk. Hát persze hogy döngött, még ha csaknem két méternyi bontási törmelék volt is az akkori járattalp és az új terem főtéje között. Különös, hogy az új rész bontása közben előkerült kitöltés anyagában fekete (humusz?) szennyeződésű, konglomerátumszerű köveket is találtunk, amik között elkorhadt hajszálgyökér maradványok voltak. Hogy a csudába kerültek ezek ilyen mélyre? A lejárat tágítására sajnos csak megfontolt és alaposan előkészített bontás után lesz lehetőség (gyakorlatilag az általunk átmozgatott anyag teljes tömege az új rész fölött magasodik), így fájó szívvel de a legközelebbi alkalomra kellett halasztanunk a felfedezőtúrát. Búcsúzóul még néhány nagyobb követ is ledobtunk, melyek közül néhány több méteres mélységben, közvetlenül a lábunk alatt koppant keményen. Itt az új járat tehát a központi gömbfülke alá bekúszva, Déli irányban is kiterjed!

Azt hiszem nem én voltam az egyetlen, aki az új felfedezés hatására a hajnali fél kettőkor nyugtázott hazatérés ellenére sem tudott elaludni. Egész éjjel zakatolt a fejem, és próbáltam választ adni önmagamnak a saját magamnak feltett kérdéseimre. Miért nem volt huzat? Hogy kerülhet üreg a cementálódott réteg alá?

Az első kérdésre nagyjából már a helyszínen megadtuk a választ: az első érzésre is nagy légterű új terem valószínűleg azért nem huzatolt, mert az a Szabó László-termen is áthaladó tektonikus hasadékon keresztül feltehetően összeköttetésben áll a barlang többi részével. Ezt a feltevésünket még annyival kell megtoldanom, hogy a barlang most egyébként is huzatmentes időszakát éli, mivel a kinti és a benti hőmérséklet éppen kiegyenlített. Ha huzatolós időszakban törjük át az alsó terem tetejét, minden bizonnyal megtalálta volna a szél a legrövidebb utat és arcunkba csap a mélyből érkező barlangi levegő. (Akik járnak a Bátoriba, azok tudják, hogy telente olyan erővel süvít a szél a barlang ajtaján kifelé, hogy sokszor egész testtel neki kell feszülni az ajtónak, hogy be lehessen csukni!)

A másik kérdés sokkal bonyolultabb. Ezen a ponton szedtem elő újra a Vajna könyvet és tekintettem át a korábbi felmérések során készült térképeket. Leesett az állam, amikor megláttam az alábbi térképrészletet:

Eszerint Vajnáék már a hetvenes évek elején ismerték a terem folytatását? Tényleg ebbe lyukadtunk volna bele mi is? És ha később eltömedékelték a Szabó László termet (hiszen ahogy a fentiekben már írtam, a kutatótábor idején ez hálóterem volt), akkor hogyan lehetséges az, hogy az alsó, aknaszerű részben ekkora légrés maradt?

Ha megnézzük a korabeli alaprajzot, éppen a Szabó László-terem központi gömbfülkéjének a közepén látszik egy furcsa négyzetes képlet. Mi lehet ez? Egy mesterséges lejárat, amit a konglomerációs réteg áttörésével hoztak létre? Elképzelhető, hogy a feltöltés előtt a lejáratot elzárták, mielőtt ide deponálták volna a többi kutatási területről származó törmeléket? Megannyi megválaszolhatatlan kérdés. Az mindenesetre biztos, hogy az 1986-ban készült Borka-Kárpát-féle térképen már nyoma sincs a Szabó László-terem alsó folytatásának.

Meglehet jómagam nem sokat konyítok a geológiához, mégis próbálom megérteni, hogy is keletkezhetett ez a Szabó László terem alján található kőkemény réteg, ami egyéként a Vajna könyv szerint a barlang több járatában is megjelenik. Itt hever előttem az a kődarab, amit Dexter hasított ki a barlang fenekéből és ahogy nézegetem, egyre inkább az az érzésem, hogy egy borsókövekkel borított gömbfülke tetejére települt üledékről van szó, ami utólag cementálódott ilyen keményre. Amikor a kibontást követően először mustráltam meg ezt a kődarabot, az volt az érzésem, hogy egy nagyon tömör, nagy fajsúlyú és részben már átkalcitosodott mészkőréteggel van dolgom, amit alulról egy másodlagos oldási folyamat nyaldosott "habosra". Amikor itthon alaposabban megvizsgáltam a leletet, akkor értettem meg a Vajna-féle determinációt:

"Jobbára finom kvarcszemcsékből összecementálódott, másodlagosan keletkezett homokkövet tartottam kezemben. A látottakból nem volt nehéz rekonstruálni, hogy jött létre a kürtő alját elzáró cementdugó. A visszahúzódó hévforrás a hegyet fedő homokkőből kioldott kvarcszemcséket leiszapolta a kürtő legszűkebb részén, s ez a massza később karbonátos kötésben rendkívül kemény kőzetté cementálódott." (Ez valószínűleg a Piramis-ág alatt, a tó felé vezető kürtőben lehetett, amit a könyv szerint Vajna távolléte alatt az egyetemistákból álló bontócsapat visszatemetett, de évekkel később, Börcsök Péterék újból kibontották és továbbjutottak, létrehozva ezzel a Manyó-szakasz mai formáját.)

Amit én első látásra csillogó kalcit szemcséknek véltem, az tehát kvarc, amit mészkő cementál össze. De hogy került ez a réteg közvetlenül egy borsókövekkel borított gömbfülke tetejére? Amint láthatjátok híven a Bátori-barlang kalandos múltjához, rengeteg itt még a megfejtésre váró rejtély. Reméljük kedden legalább néhány kérdésünkre választ kapunk.

Ui.: Elnézést a fényképek gyenge minősége miatt. Sajnos nem volt nálunk fényképezőgép, ezért Berci mobiljával próbáltuk megörökíteni az eseményeket.

<<  >>