58. Barlangnap SZENTLÉLEK, Bükk - június 20-21.

Beszámoló az 56. barlangnapról

Sajnos az idei barlangnapon sem öregbítette túl sok barlangász a Guru hírnevét, de az önszerveződésnek hála, most is sikerült remek társaságba tömörülnünk és tovább erősítettük a Guru-Gubacs barátságot. Barlangi vállalásaink a tervek szerint alakultak, azaz szombat délelőtt az István-lápai-barlang, vasárnap délelőtt pedig a Diabáz-barlang megtekintésére kaptunk örömteli lehetőséget. Mindkét barlang ismeretlen terület volt számunkra, és mindkettő páratlan élményekkel gazdagította barlangi tapasztalatainkat. A lápai leszállás előtt például mindjárt ki is derült, hogy a pár nappal korábban kapkodva megvásárolt új overallom ülepe olyannyira lóg, hogy az még a túravezetőnknek is szemet szúrt... Tiszta szerencse, hogy slószt is vittünk magunkkal, így az ebből a szempontból kritikusabbnak tekinthető felfelé jövetellel sem volt probléma.

Mivel a túra szokás szerint jelentős csúszással indult, elég rohanósra sikeredett minden, bámészkodásra nem sok időnk maradt. Ennek ellenére egy örökkévalóságnak éreztük, míg elértük végre az aknarendszer alját (érdekes, hogy a visszaút nekem valahogy rövidebbnek tűnt). A Fő-ág elérése után a Nyugati oldalt vettük ostrom alá. Kétségtelen, hogy a drótkötélhíd volt a nap "fémpontja", de az igazi látnivalók a Bivak-folyosón keresztül megközelített tetaráta medencék között kanyargó Patakos-ágban vártak minket. A helyenként hófehér medencék, máshol a sötéten komorló, kagylósan oldott oldalfalak, a néhol pengeéles bemaródásokkal igazán impozáns látványt és változatos terepet nyújottak. A 3-as szifont megkerülve, végül eljutottunk a túra végét jelentő 4-es szifon víztükréig, de itt sem piheghettünk sokat, mert a túravezetőnk rögtön távozásra ösztökélte az elsőként letottyant kollégákat. Siettünk vissza, nehogy túlzottan megvárakoztassuk a délutáni műszakot. Visszafelé jövet, az aknasor alján sajnos történt egy kis baleset: az egyik rövidebb mozgó létrába sikerült úgy beleterhelni, hogy egy kisujj mögötte maradt, ami ettől csúnyán megsérült. A sebet a helyszínen el kellett látni. A balesetet elszenvedett túratársnőnk férfiakat is megszégyenítő hősiességgel viselte a megpróbáltatásokat és rövid erőgyűjtés után, fél kézzel folytatta a végtelen kapaszkodást a felszínig! A távot végül 5 óra alatt teljesítettük, 9 fős csapatban, ami nem mondható rossznak. A közben megérkezett váltóbrigádnak állítólag mindössze 5 percet kellet várnia ránk.

A túrát követően az elsők között jutottunk hozzá a "kincstári" vacsorához (ez általában nem így szokott sikerülni), ami különösen jól esett a közben beállt hidegben. Ahhoz képest, hogy tombolnia kellett volna a nyárnak, már a délutáni napsütében is megdöbbentően hideg volt, az esti órákról nem is beszélve, amit azok érezhettek igazán, akik sátorban vészelték át az éjszakát. A szentlelki túristapark egyébként gyönyörű helyen van, a tisztásokkal tagolt ligetes területen nagyon jól mutatnak a gerendaházak, az ember már a látványtól felüdül. No és a hidegvíztől is, ami a 2000 Ft-os túristaházi szállásdíj "része". Aki nagyon akart, az plusz 250 forintért vásárolhatott magának melegvíz csiholó érmét. Ezzel bruttó négy percnyi élvezethez lehetett hozzájutni (nettó = bruttó mínusz csőben lévő hidegvíz, avagy kifürdött melegvíz után jövő hidegvíz). A vállalkozóbb kedvűek ellátogathattak a miskolci Herman Ottó múzeum szervezésében, a Múzeumok Éjszakája programjai között megrendezett éjszakai bemutatóra is, amit a szentlelki Pálos kolostor területén tartottak meg, többek között fáklyás felvonulással.

Vasárnap némi vitát követően indultunk a Diabáz-barlangba, az ugyanis már az indulás tájékán kiderült, hogy a tervezett 16 fős létszámnál jóval több a jelentkezők száma. Végül több mint 20 ember vett részt a barlangtúrán két csapatba szedve. A barlagnak nagyjából az egyharmadát tekinthettük meg, de a slószos részeket sajnos egyáltalán nem érintettük. A Húszévesek-termétől nem messze várakoztunk az ellencsapatra, akik érzésünk szerint sírig tartó túrát tehettek, mert mire végre visszaértek, már az egész csapat didergett a hidegtől. A Szép-ág valóban fantasztikus cseppkőképződményei ugyan kárpótolták a fagyoskodást, de az álmélkodást nekem itt is sikerült jódarab ideig tartó cidrizéssel megtoldani, mivel a Szép-ág délnyugati végébe betódult emberek nem számoltak azzal, hogy ketten kint rekedtünk. Ennek köszönhetően sikerült gonoszra fagynom magam, úgyhogy kifelé menet mindenkibe belekötöttem, aki csak hozzám szólt...

A táborba visszatérve még elszaladtunk a Látókövekez, ahol megcsodálhattuk a pazar kilátást, majd siettünk lefelé a Garadna-völgyi pisztrángtelepre, ahol zárás előtt még éppen bekaphattunk egy csinos kis halacskát, ezzel téve fel a koronát az igazán remekül sikerült barlangnapi élményekre.

Vasek