56. Barlangnap KLASTROMPUSZTA - június 23-24.

Beszámoló az 56. barlangnapról

Hétfőszürkén visszazöttyenve a mókuskerékbe nem is könnyű egy olyan jeles eseményről tudósítani, mint amilyenben hétvégén volt részünk. Az idén (hosszú idő után újra) hazai pályán szervezték a Barlangnapokat és bár sok barlangot bejártunk már a Pilisben, mégis mindannyiunk számára tartogatott néhány igazi csemegét ez az esemény. Sajnos a csemegék közül már csütörtök este is csak mazsolázni lehetett, mert bár munka után lóhalálában rohantunk ki Klastrompusztára Dexter barátommal regisztráltatni, egy olyan nagyobbacska csoporttal, mint a miénk, már alig lehetett alkalmas barlangra lelni. Végül - mivel igen nagy bennünk az egymás iránti ragaszkodás - inkább két könnyebb barlang mellé választottunk egy nehezebbet, hogy amennyire csak lehet, együtt tudjuk tartani a csapatot. A túraterv a következő volt:

A Leány felfedezése - bár csodálatos részek bejárását tette elérhetővé - kissé löttyedtre sikerült. Tény hogy már a túraterv is jelezte, hogy rövid és könnyű bejárásra lehet számítani, de azért nem bántuk volna nagyon, ha némileg nagyobb tempót diktálva eljutunk az egyébként szintén a túratervben szereplő Legény-barlang Nagy-terméig. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat és a tényleg gyönyörű képződmények megcsodálása mellett maradt időnk olyasféle dolgokkal foglalatoskodni, mint pl. megfejteni az egyik túratársunk barlangi gúnynevének (Fürge Szarvas) és a túravezető által diktált tempó összefüggéseinek tudományos magyarázatát vagy megteremteni egy olyan grandiózus esemény alapjait, mint amilyen a 2012-es NAGY BARLANGÁSZ SZTRÁJK lehetne.



A délutánt Márti jóvoltából békés krumplispogácsa csemcsegéssel kezdtük, és a Szurdok előtt még egy pilisszántói villámlátogatásra is futotta Berciéknél. Nem kapkodtunk, hiszen úgy tudtuk, hogy be lesz szerelve a barlang. Ezer szerencse (és némi barlangnapi tapasztalat), hogy készültünk és Rozsomák és Dexter is berakott egy-egy 60-as babát, mert mint később kiderült a beszerelésnek vagy korábbi látogatásnak nyoma sem volt (az az érzésem, hogy az egész rendezvény alatt mi voltunk az egyetlen látogatók). A lejárat nagyon gondosan el volt rejtve kövekkel és uszadékfával, eltartott egy darabig, amíg mindent eltakarítottuk és a srácok elkezdhették a beszerelést. A víznyelő valóban csodálatos, méltán büszkék rá a pilisi barlangászok. A formavilág és a barlang jellege alapján akár egy ausztriai magashegyi barlang is lehetne pl. a Dachstein oldalában. A nyelő felső része kimászható, de az alsó nagy aknában tényleg csak kötéllel lehet közlekedni. Ami a vízhozamot illeti, a néhány nappal ezelőtti zápor ellenére, a Dera-patak most nem bővelkedett túl sok vízben, úgyhogy a vasárnapi túrára tervezett "félautomata" overallmosás is elmaradt. A víz hőmérséklete sem volt sokkoló, mivel Dexter, aki már járt itt korábban, túlontúl felkészített minket és annyira beijesztett a fagyhalállal, hogy az épp csak csordogáló víz nem is tűnt olyan hidegnek. (Hozzáteszem, hogy gázoltam én már hóolvadék által elöntött barlangban, amit azért elég nehéz überelni.) A tájékoztatóban olvasható huzatból én nem érezem semmit, pedig amennyire a slószomtól futotta bebújtam a végponti hasadékba is, ahol épp eléggé összeszűkül a járatszelvény ahhoz, hogy süvíthessen a szél, ha akar. Mire kijöttünk a barlangból mocskosabbak voltunk, mint a Leány-barlang után. Ráadásul a felszínre érkezve a falusiak és a napok óta tartó kánikula jóvoltából a Dera patakot körüllengő enyhe fekália szag csapta meg az orrunkat. Ezt a barlangban ugyan nem éreztünk, de utólag az overallok mégis árasztottak megukból valami bizonytalan eredetű odúszagot, a kötelekről nem is beszélve. Ezzel együtt azt hiszem, hogy a Pilis egyik legizgalmasabb, legimpozánsabb barlangi élményét tudhattuk magunk mögött.


Egy kis ízelítő a májusi Dexter - Fizikus forgató túrából. A víz akkor jóval több és hidegebb volt...

A korábbi barlangnapokon már hozzászoktunk, hogy a zsombolyosok mindig késve érnek "haza", ezért az "ünnepi vacsorából" már csak maradék jut. A beszerelés-kiszerelés miatt most is viszonylag későn értünk vissza Klastromra, de igazán nem mondhatjuk, hogy nem volt kaja, mert bőségesen elláttak bennünket. Persze előkerült néhány sörital és Fizikus jóvoltából még némi pálinka is, amit egy kis közös énekléssel koronáztunk meg. Kicsit sajnáltam, hogy bennszülöttek vagyunk, amikor 11 óra körül le kellett falcolnunk Pilisvörösvárra.

A vasárnapi óracsörgést elnyelte az előző nap alkoholgőzéből visszamaradt ólomszirup. Orsival kissé leragadtunk, elég nehezen értük utol magunkat, ami végül az Ariadne-barlang felé vezető lófingatón kulminált. Dexterrel nagyon igyekeztünk, hogy beérjük a többieket, akik Bercivel már korábban elindultak. Szerencsére Robiék megvártak, még az öltözködéssel sem kellett különösebben kapkodnunk, de azt hiszem mi a vasárnapi teljesítménytúrát ezzel le is tudtuk. Az Ariadne-barlang bámulatosan szép volt. A hófehér falak kifejezetten ünnepélyes külsőbe (pontosabban belsőbe) öltöztetik a barlang képződményeit, amit csak itt-ott bontanak meg összefüggő sötétebb foltok. Nem csoda, hogy ide csak tiszta overallban mehet le a látogató. Ráadásul az első turnussal olyan szerencsénk volt, hogy egy csoportba kerültünk Leél-Őssy Szabolccsal, aki rögtönzött kiselőadásban foglalta össze a Pilis barlangjainak keletkezését, természetesen külön kitérve az Ariadne-barlang jellegzetességeire. Külön öröm volt, hogy Klári és Kamilla személyében a legkisebb barlangászok is képviseltették magukat.

Lefelé jövet futólag találkoztunk a második turnussal (Anikó, Bori, Dalma, Jani, Rozsomák), aztán rohantunk is tovább, mivel Fizikusnak megígértük, hogy két túra között még mi is bepréselődünk megnézni az Özséb-bg. új műtárgyait. Itt megint csak álmélkodni tudtunk, le a kalappal Fizikus és csapata előtt! Irdatlan nagy munkát végeztek, temérdek létrát helyeztek el a barlangban, mesterséges lépcsőket alakítottak ki, továbbá mentesítették vagy habbetonnal erősítették meg az omlásosabb részeket. Ezen kívül az egész barlangot tisztára mosták és a barlangnapok (ill. a korábban zajló nyílt nap) idejére még mesterséges világítást is létesítettek, aminek a fényében alig ismertünk rá a barlangra. A fényképezőgépemet sajnos lent hagytam a Két-bükkfa-nyeregnél az autóban, amit nagyon sajnálok, nem tudom lesz-e még alkalmam valaha ilyen jó fényviszonyok mellett fotózni a Szt. Özsébben.

Idegesen rázogatom a kezemet, mint egy macska, amikor kimegy az első hóba a télen. Valami nem stimmel. Tudom már! Hiányzik a karszalag, amit az előbb vágtam le a csuklómról, hogy beszkennelhessem a barlangnapi beszámolóhoz, ahogy azt már évek óta minden alkalommal megteszem ilyenkor. Egy-két napig biztosan oda-oda sandítok még, és mint egy Pavlovi reflex, a karszalag hiánya rögtön eszembe juttatja, hogy milyen jól éreztük magunkat.

Köszönjük!