Azonosító:
Jelszó:
Bejelentkezési adatok megjegyzése ezen a számítógépen
 
[ Elfelejtettem a jelszavamat ]  
[ Szeretnék egyesületi tag lenni ]  
Összes jelenlévő látogató: 1
Ebből regisztrált: 0, vendég: 1
 

Hírek

Eseménynaptár

Jelmagyarázat:

események
ünnepnapok
mindkettő
_____________

program
regisztráció
archívum

 

Bükki barlangtúrák
október 7-9.

Egyesületünk hosszú ideje nem tette be a lábát "idegen karsztvidékre". Bár a Pilis és a Budai-hegység épp elég szépséget és élményt nyújt, a közös utazással járó kalandokat semmi sem pótolhatja. A honlap régi beszámolóit olvasgatva Huszár Tamás vetette fel, hogy mi lenne ha újra felkötnénk az útilaput és "barátainkkal és üzletfeleinkkel" együtt elutaznánk valahová. Mivel pár éve szűkebb körben már eltöltöttünk egy varázslatos hétvégét a Fehérkőlápai Turistaházban, ismét erre a helyre esett a választásunk. Természetesen mindenki nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet, így hála Vasek szervezésének és annak, hogy Eszti rekord gyorsasággal megkérte a túraengedélyeket, egy szép létszámú csapat indult útnak október második hétvégéjén. A kiszemelt célpontok a Szepesi-, a Létrási-vizes- és a Diabáz-barlangok voltak. A csapat nagyobbik fele már péntek este megérkezett, gyors szobafoglalás után elköltöttük az első közös vacsorát, amiről István (a gondnok) és felesége gondoskodott. Első este megbeszéltük a másnapi menetrendet, azaz az igényeknek és a csapat felkészültségének megfelelően többféle túratervet készítettünk.

Reggel nagy sürgés forgás vette kezdetét, a csapat az előző esti dorbézolás ellenére is egész frissnek bizonyult. A "haladó" csapat a Szepesibe, a kezdők pedig - a nagy érdeklődésre való tekintettel két menetben - a Létrási-vizes-barlangba készültek. Mivel a Szepesiben a cikk írói közül ezúttal egyik barlangász sem volt lent, az írásos beszámoló a továbbiakban a Létrási- és a Diabáz-barlangokra korlátozódik. (Csapattársainktól továbbra is várjuk a lelkes beszámolókat a Szepesi túráról!)

Létrási-vizes-barlang

Miután megcsodáltuk a barlang 4. számú, új bejáratát, elsétáltunk a klasszikus, víznyelő felőli bejárathoz, amin kisebb-nagyobb küzdelmek árán sikerült bejutni a barlangba. Túránkat egy rövid lemászással kezdtük, a jobb oldali falon vidáman lefelé csörgedező víz társaságában. Ezt a kis vízfolyást látva azt gondoltuk, hogy a barlang jócskán rászolgál majd a nevére, de a kis erecske hamar eltűnt a lábunk alatti kövek között. Utunkat befelé folytatva kisvártatva megérkeztünk a Kötélhágcsós-terem létrájához, amin szépen sorban mindannyian leereszkedtünk a terembe, elérve ezzel az aktív patakos ág szintjét. A patak medrében a köveken egyensúlyozva a következő létráig sétáltunk, innen a felső ágba másztunk fel, a Patyolat-ág irányába. A Sóhajok-hídján át kibukkantunk az Ablakon, majd lemásztunk a rövid létrán. A Rom-teremben megcsodáltuk az évmilliók emlékét őrző, könyvlap-szerűen kitáruló, igazán látványos kőzeteket, majd visszaereszkedtünk a Fő-ágba. Utunk jókedvűen telt, pont annyian voltunk, hogy minden kezdőt gyakorlottabb barlangászok tudtak közrefogni, így a haladás a mászósabb részeken sem jelentett gondot. Mi, akik a padlófűtéses, termálkarsztos budai barlangokhoz vagyunk szokva, biztosan elcsorgattunk egy pár liter nyálat út közben az ámuldozástól. Elképesztő formák uralják a teret mindenütt és emellett jóval hűvösebb is van, mint ahogy azt a budai barlangokban megszokhattuk. A könnyen járható patakos Fő-ágat többször is elhagytuk a szifonkerülő járatok kedvéért, amelyekben szép cseppkövek és szűk, sáros részek között váltakozva vezetett az út. A Vértes-termet elérve csapatunk egy része a visszafordulás mellett döntött, így ők az energiapótló édességek elfogyasztása után Vasek és Eszti vezetésével visszaindultak, míg mi többiek folytattuk utunkat a felé. Még pár szűk és kissé sáros szifonon átvergődve egy jókora terembe értünk, ahol a kövek közt újra le tudtunk mászni a Fő-ág patakmedrébe. Hihetetlen kőcsipkék, színlők, a régi patakmeder összecementálódott kavicsos foszlányai fogadtak bennünket, és az utolsó átbújást követően végre meghallottuk a víz csobogását is. Kisvártatva elértük a tavat, ahol a falba szerelt mesterséges lépéseken áttáncoltunk a tavacska túloldalára. Itt láthattuk azt a cseppköves oldaljáratot, ahonnan a patak befolyik a tóba. Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk kifelé. Erős tempóban haladtunk, csak pár helyen álltunk meg nézelődni, így nem sokkal az első csapat után kiérkeztünk mi is. Nagyon jó volt a túra, mindenkinek tetszett. Most ugyan nem volt alkalmunk megtapasztalni a hely igazi vizes arcát, de így is gyönyörű látványban volt részünk, és talán jobb is volt így, mert a hidegvíz nem vonta el a figyelmet a látnivalóktól. Eszti és Vasek némi felszíni fagyoskodást követően levitte a "B" csapatot is, akik igen jó tempóban szintén elmentek a tóig.

Néhány kép a szombati Szepesi túráról:

Szombat estére mindenki kellemesen ellazult, nagyon jól esett, hogy meleg étellel vártak minket a házban. Az alkoholfogyasztást ezen az estén sem vittük túlzásba (no azért nem jelentettünk be absztinenciát), hiszen másnap nagy reményekkel várt még ránk a Diabáz-barlang. A kandalló mellett nem csak mi melegedtünk békésen, hanem a turistaházat elözönlő szutykos overállok is, amiktől ha lehet még otthonosabb lett ez a kedves kis hegyi lak :-).

Vasárnap reggel talán egy kicsit többet molyoltunk az elfogadhatónál, de mentségünkre szolgáljon, hogy fel kellett készülni átmeneti otthonunk elhagyására és a szállásdíjakat is be kellett szedni. Azért még így is időben indultunk Bánkútra ahhoz, hogy két csapattal vegyük be a Diabáz-barlangot. Az előző napi gyakorlathoz hasonlóan egy "haladó" és egy "kezdő" csoportot képeztünk. A túrát a kezdő csoport kezdte (ezért is hívtuk ezt a csapatot kezdőnek), majd némi lemaradással követte őket a másik csapat, akik kötelet és mászócuccot is hoztak magukkal. Bár a csapatból többen is jártunk már itt a két évvel korábbi szentlelki Barlangnapok alkalmával, bizton állíthatom, hogy ez a barlang nem csak első alkalommal nyújt katartikus élményt, akik pedig ez alkalommal látták először, valószínűleg hozzánk hasonlóan sohasem fogják elfelejteni. Eszterrel némi hezitálás után végül mindenhová megtaláltuk az utat, többek között a méltán népszerű Szép-ágba is. Menet közben találkoztunk a beszerelő csapattal, akik az elvásott vaslétra mellett kötélbiztosítással a Körte-kürtőn is leereszkedtek és bekukkantotak a Vízesés-aknába is. A Diabáz ismét feledhetetlen élményekkel gazdagítota a társaságot.

A barlangok mellett a környék felszíni topográfiája is sokat ígér az ide látogatógnak. Fehérkőlápa és környéke, Bükkszentkereszt, Lillafüred és Bánkút is tele van jobbnál-jobb kirándulóhelyekkel, így azok sem unatkoztak, akik kevesebb időt töltöttek a barlangokban, vagy éppen zabszem volt a seggükben és a a barlangtúrák mellett még felszíni túrára is vállalkoztak. Gyuláék a Bálványon (956 m) álló Petőfi kilátót és lefelé jövet a Magos-követ keresték fel, amit az idén újítottak fel, Orsiék pedig meglátogatták a fehérkőlápai sziklafalat és Lillafüred környékén túráztak.

Reméljük jövőre újra útra kelünk!

Gabó, Vasek

Macska-barlang - nyári beszámolók
június - július

A Macska-barlang sokunk egyik kedvenc barlangja, Dexter például egyenesen rajong érte, nosza szervezett is egy bontást június 18-ra. Sajna pár nappal a kihirdetett dátum előtt jó érzékkel újfent eltörte a kezét, így lassan több lesz benne a fém, mint a terminátorban...

Mivel Dexter volt a főszervező, így a bontás elhalasztódott, de szűkebb körben azért kimentünk a barlanghoz egy gyors terepszemlére, hogy megnézzük mit művelt a barlanggal az esős időjárás. A bejárati részben sok uszadékfa, a fő nyelő irányában pedig egy kis domb formájában lerakott hordalékkúp fogadott bennünket. A fő nyelő majdnem teljesen eltömődött, csak egy kis, kb 60*30 cm-es résen vezet tovább a járat, nem csoda hát, ha a hirtelen érkező nagy mennyiségű csapadék nem tud megfelelő ütemben elszivárogni, és teljesen visszaduzzad a barlangban a víz. A nyelő rész folyamatos tisztántartása nagyon nagy és eléggé sziszifuszi munka, elődeink is többször és hiába próbálkoztak vele.

A cseppkőlefolyásos falnál lemászva bokáig süllyedtünk a puha hordalékban. A nemrég lezúdult árhullámot egy kis pocsolya is jelezte még. Az egykor tovavezető járatok mára teljesen eltömődtek, így a víz csapadékosabb időszakban csak lassan húzódik vissza. Felmásztunk a terem túlsó végében található két végponthoz, ahol a kövek és a kitöltés rései közül mindkét helyen érezhető volt a huzat. Nagyon sajnáltuk, hogy aznapra nem jött össze a bontás, de a tapasztaltakon felbuzdulva elhatároztuk, hogy a jövőben ide is koncentráljuk az erőforrásainkat.

A következő két bontást júliusban sikerült összeszervezni. Mindkét alkalommal sikerült a megfelelő infrastruktúrát biztosítani, azaz volt aggregátor, bontókalapács, kéziszerszámok és nem utolsó sorban a megfelelő létszám is rendelkezésre állt. Az első júliusi bontás alkalmával Vasek vállalta a liferálást. Az átmenetileg terepjárónak kinevezett Suzikiját csurig töltöttük motyóval, majd Vasek a Dakar versenyzőit megszégyenítő vezetéssel szállította le a cuccokat a barlang közelébe. A másik alkalom igazi hordármunkával kezdődött, a dülőút melletti réttől kézben kellett lecipelni a felszerelést a barlangig. Szerencsére egy fordulóval lement minden.

Mindkét júliusi alkalommal derekasan kivettük a részünket a munkából. Beszámoló gyanánt idézünk néhány szemelvényt a kutatási naplókból:

július 2. szombat

"Ati kezdte tágítani a bal oldali végpontot, Vasek és Tibi pedig nekiestek a kis gömbfülkének jobb oldalon. A munka gyorsan haladt, habár a gömbfülkét kitöltő anyag elég nagy mennyiségű, így kell még munkaóra bőven, mire áttörünk rajta. A jobb oldali végpontot Ati szépen kimarta, majd átadta nekem a munkát, hogy beljebb is haladhassunk. A lepotyogó törmeléket mindkét oldalágból kivödröztük a Csernavölgyi-terembe. (...) Ebéd után Ati felváltotta Tündét a felszíni ügyeletben, így Tünci is kivehette a részét a bontásból. Tamással bevetették magukat a bal oldali végpontra, mi pedig Tibivel folytattuk a gömbfülke kitöltésének fejtését. Kis idő múlva már, nagyon lapulva ugyan, de fel tudtam állni a fal és a kitöltés közti résben, így lehetővé vált, hogy befényképezzek a kitöltés feletti légrésbe, ahonnan érezni lehet a huzatot. A fényképek alapján két kis lyuk is van a kitöltésben, mindkettő felfelé tart. (...) Indulás előtt még bekúsztam a másik végpontra is fotózni. A szűk járatrészeket sikerült egészen jól kitágítani, így könnyen be lehet hasalni az elforduló járatba. Kiszedtem egy követ, ami meglehetősen útban volt, majd a kisebb törmelék-darabok hátraadását követően már rá lehetett hasalni a járatot eltorlaszoló nagy kőre. Innen jobbra folytatódik egy szűk kis járat, illetve van egy huzatoló rés a falban. Legközelebb ezt a részt fogjuk bontani, reméljük messzire vezet majd, mélyen be a hegy gyomrába"

július 23. szombat

"Gyula és Tünde a jobb oldali, gömbfülkés végpontot bontották igen eredményesen: Gyula olyan gyorsan fejtette az opálos kitöltést, hogy Tünci alig győzte üríteni a vödröket. Én a bal oldali omladékos végpontra vetettem be magam a vésővel, ahol eleinte gyorsan és könnyen ment a járatot eldugaszoló kőtömbök fejtése, de a legnagyobbnak bizonyuló kőtömbnél lelassult a munka. Sajnos ez egy igen rideg, masszív, kristályos triász mészkő darab volt, súlyát kb. 150 kilóra becsültük. (...) Nagyjából 2 és fél óra küzdelem után sikerült a kő egyik felét eltüntetni, majd kimentünk ebédelni. (...) Az ételtől és a pihenéstől felerősödve ebéd után Ati kitépte a helyéről a megmaradt kődarabot, amit sikerült kivonszolni a Csernavölgyi-terembe. A kő mögötti omladékban megnyílt kis lyukból szinte süvített kifelé a hideg légáramlat (a falon lévő, a legutóbbi teltházas árvíz után feltapadt levelek lobogtak a huzatban). (...) Ezután addig folytattam az újonnan megnyílt járat tágítását, amíg át nem tudtam dobni a túloldalára pár követ, amelyek pár métert még gurultak is lefelé. (...) Némi bontás után térdig be tudtam dugni a lábam az új részbe. Egy keskeny, de pár méter mély hasadékot lehetett sejteni a nyílás mögött. Sajnos a szűkületet már nem volt időnk átvésni, de a következő alkalommal folytatjuk ennek a végpontnak a tágítását is, hogy megnézzük, mi van a hasadék túlsó felén. Az igazság odaát van..."

Gabó, Vasek


60. Barlangnap - Klastrompuszta - június 23-26.

Az idei Barlangnapoknak az Ariadne Karszt- és Barlangkutató Egyesület szervezésében Klastrompuszta és a Csévi-szirtek barlangjai adtak otthont. Az alaptábor a klastrompusztai nagy réten volt, a barlangtúrák a piros barlang jelzésen található Ariadnés információs táblától indultak. Idén 14 barlangba lehetett ellátogatni, a paletta nagyon széles volt, így a több, mint 260 regisztrált résztvevő megtalálhatta a számára ideális nehézségű túrát.

A Gurut idén csak ketten képviseltük Vasekkal, de természetesen sok látens Gurulógus is ott volt (Helgi, Maggie, Hegyessy Tomi, Gyula, Attila, akik rendszeresen megjelennek a Ferenc bontásokon is :D).

A regisztráció csütörtökön délután indult, Vasek és jómagam is kimentünk. Kicsit zötyögősen indult a bejelentkezés, Vaseknek 40 percig tartott, nekem is kb. 20 percbe telt, az előregisztráció ellenére :P. A karszalag mellé mindenki kapott a vicces, denevéres hűtőmágnest és egy denevéres matricát, amit én azonnal kiragasztottam az autóra :D. Az előzetes kiírások alapján arra számítottunk, hogy csütörtökön még térdig gázolhatunk a barlangtúrák között, de sajna már este 7-kor is alig volt egy-egy szabad hely, mert - mint utóbb kiderült -, sok résztvevőt előre beírtak a túrákra. Egy kis szerencsével, és Maggie ügyes közbenjárásával mégis sikerült megcsípni vasárnapra egy Ajándék-barlang mélyszinti túrát, ami az egyik legszebb és legkülönlegesebb volt a repertoárban, így azért ezzel a csemegével a birtokunkban nem voltunk igazán szomorúak. Mivel a pénteki túrák telt házasak voltak, így én is visszaindultam Budakeszire a regisztráció után.

Pénteken este aztán felhívott Maggie, hogy a Varga Gábor vezetésével kiírt szombati Cherubion-ági (Legény-barlang) túrára engem is sikerült beszuszakolni, így be is pattantam az autóba és boldogan vágtam neki újra a Klastrompusztára vezető útnak. Megérkezésem után bevackoltam Helgi mellé a sátorba, majd kicsit még tátottam a szám a Marcel Loubens kupára összeállított ügyességi kötélpálya mellett. Ezután elindultam felfelé a találkozási pontként szolgáló információs táblához. Felfelé sok ismerős arccal találkoztam, meg elszáguldott mellettem a Marcel Loubens kupa egyik versenyző csapata, akik a gumicsizmában és overálban történő terepfutást mutatták be, igazán eredményesen :D.

Fent a gyülekezőhelyen összefutottam Gyulával, aki szintén a Cherubion-túrára várt. Megérkezett a többi túratárs is, 2 kezdő, 1 tapasztaltabb, és 4 idősebb barlangász. Gábor szakszerű vezetése mellett megnéztük a denevérkijelölés által megfestett Vörös-termet, az Ákoska által épített várfalszerű depókat, majd lemásztunk a cuppogós Cherubion-ágba. A Cherubion-ág sokáig egy szűk, sáros, nem túl kedvelt helye volt a barlangnak, de hatalmas munkával sikerült a szűkületeket megkerülni, a járatokat stabilizálni, így ma már kényelmesen járható, igaz a sár megmaradt :D. A lefelé tartó járatokból indult a Lehel-kürtője felfelé, ami egy 80 m magasra vezető, részben travizós, részben létrázós felmászást jelentett. A 30 méteres létrasor tetejében lasangna-szerűen összeborult, csodálatos kalcitlemezek fogadták azokat, akik felküzdötték magukat idáig. Emellett láttunk a falon egy méretes denervékullancsot is, ami tudományos szempontból azért fontos, mert ebből a barlangból a közelmúltban új denevérkullancs fajt írtak le. Végpont lévén innen visszaereszkedtünk a többiekhez, ami az egyik tériszonyos túrázó miatt külön kihívás volt, de becsületére legyen mondva, legyőzte a saját félelmeit és végigcsinálta a túrát. Kifelé menet még betértünk a szép cseppköves Metál-ágba (a metál örök :D), kigyönyörködtük magunkat, jókedvűen és tetőtől-talpig sárosan értünk a felszínre. A barlangban az én szememnek szokatlan, de egyébként csodás cseppkövek mellett haladtunk el, álljon itt illusztráció gyanánt a Török Sándor facebook oldalára feltöltött képek közül néhány :D.

A túra után aztán visszaereszkedtünk a táborba, ahová lassan kezdtek visszaszivárogni a napot a föld alatt töltő barlangászok. Helgi szemfülessége aranyat ért, mert a bográcsban főzött babos-krumplis húsos vacsorából az elsők között ehettünk. A szakács-team kitett magáért, nem kis mennyiségű ételt tettek a mindig éhes barlangászok elé. Mivel az elsők közt vacsoráztunk, zuhanyozni is viszonylag kényelmesen tudtunk, mert míg mi pancsoltunk, a többiek még a vacsorát fogyasztották. Természetesen a zuhanyzás sem ment zökkenőmentesen, pont amikor Helgivel odaértünk az egyik lánynak leugrott a slag a víz kivezetéséről, így nem tudta elzárni a folyton spiccelő vizet. Én megpróbáltam visszapattintani a csatlakozót, de sajna nem ment, így azon kívül, hogy a ruhám csurom vizes lett, nem értem el eredményt. Ekkor Helgi kiállt a zuhanyzó ajtajába és feltette a következő kérdést:

"Egy erős, ügyes kezű férfi be tudna jönni a női zuhanyzóba?"

:D Gyula pont arra járt, így kaján mosollyal az arcán jelentkezett a még ismeretlen feladatra :D. Mikor szembesítettük a megoldandó problémával, kevésbé jókedvűen ugyan, de gyorsan és ügyesen megjavította a rakoncátlan slagot :D. Megköszöntük a segítséget, majd kiment, habár feltette a kérdést, hogy másban is rendelkezésre állhat-e még :D.

Zuhanyzás után, frissen és üdén beszereztünk egy fröcsit és a többiekkel beszélgetve vártuk az esti eredményhirdetéseket és koncertet. Az asztaltársaságot Tibiék, Rozsomák, Maggie, Helgi és pár rotálódó barlangászbarát alkotta. Hangosan kacarásztunk, amit a rendezvény fotó- és videó-dokumentáló munkatársa meg is örökített :D.

Lassan beesteledett, közeledett a napközbeni versenyek eredményhirdetése és a zenekar is elkezdte a hangolást. Odasétáltunk a koncertsátor elé, megtapsoltunk a verseny helyezettjeit, majd indulhatott a pogózós-ugrálós rock buli. Hát, nem is lehet szavakkal leírni a hangulatot, amit az egymással összefogódzódó, pörgő-forgó, ugráló barlangászok teremtettek, hatalmas volt :D. Már majdnem hajnali három volt, amikor Helgivel végre elmentünk szundizni, gondolva a másnapi napra is :D.

Vasárnap hajnalban aztán arra ébredtünk, hogy az eső egyenletesen kopog a sátor tetején, gyorsan kimentünk menteni, ami menthető (természetesen az egész tábor a szabad ég alá terítette ki száradni a cuccait, így mindenki nagyon örült a monszunnak...). Mozga Attila nagyon friss volt, mire az emberek észbekaptak, hogy esik az eső, sok dolgot összeszedett és fedett helyre pakolt. Miután fedett helyre pakoltuk a dolgainkat (már amit lehetett), visszafeküdtünk aludni még egy kicsit. 7-kor ébresztő, előkúsztunk a sátorból és a reggeli napsütésben elkezdünk készülődni az aznapi túrákra. A verőfényes napsütésben gyorsan melegedett a levegő, elkezdett felszállni a pára, így lassan kezdhettük úgy érezni magunkat, mint egy uborkásüvegben. A Pilis elbújt a párafelhők közé, a kép leginkább egy trópusi karsztvidékre kezdett hasonlítani.

Negyed 9 körül befutott Vasek is, elindultunk felfelé a találkozóponthoz. Helgi és Maggie az igencsak embertpróbáló Indikációs-barlangot választották aznapi kihívás gyanánt, mi pedig Vasekkal az Ajándék-barlang mélyszintjére mentünk túrázni. Az Ajándék alján a függő karsztvízszintet képviselő tavak vannak, az egyik alkalmas a csónakázásra is, de sajna az előző nap kilyukadt a már lent lévő jármű. Szerencsére sikerült szerezni egy másikat, ezt a mi túrázó csoportunk vitte le a mélybe. A találkozóponttól Mozga Attila vezetett fel bennünket a meredek és igen köves terepen a barlanghoz. Az út kb. 40 percig tartott felfelé a dögletes melegben és akkora párában, amire támaszkodni lehet... Elhaladtunk a Bivak-szirt mellett, ahol megcsodálhattunk a különleges, csak erre a rendezvényre kiépített kötélpályát. Hááát, elég pszihés, de jó móka lehetett (sajna csak T2, vagy annál magasabb végzettséggel rendelkezők vehették igénybe).

Megérkeztünk a barlanghoz, megismerkedtünk Varga Eszterrel, aki a mélyponti túrát vezette, fiatal kora ellenére igazi profi módjára. A beöltözést követően, a csónakkal felszerelkezve elindultunk lefelé. Izgultunk, mert az új csónak kicsit szélesebb volt a réginél, így kétséges volt, hogy elfér-e majd a hasadékban. Ha túl széles, akkor Eszter hiába vitte le a barlang 160 méter mélyen található tavához, ott nem lehet hasznát venni...

A barlang felső részei meseszépek, tele vannak cseppkövekkel, tényleg csodálatosak. Eszter elmesélte a feltárás történetét, átvezetett minket azon az omladékon, ahol továbbjutottak a barlang mélyebb járataiba a denevérek jeleit követve. Ahogy haladtunk lefelé, lassan elmaradtak a cseppkövek és megjött a cuppogós és híg formában is jelentkező sár. Az első "sokkot" a Rémkőháti-terem jelentette döbbenetes méreteivel. Autó méretű kőtömbök egymás hegyén-hátán, egy hatalmas teremben. Innen egy agyagos csúszdán szálltunk egyre lejjebb, majd következett az újabb sokkhatás, a Mega-hasadék. Érdemes volna egy kis könyvben megörökíteni azokat a szavakat, amelyek elhagyják az ember száját, amikor először megpillantja ezt a járatot. Hááát, elég vegyes, esetenként nyomdafestéket nem tűrő kifejezések röpködtek a levegőben, lenyűgöző volt a hasadék mérete... Eszter elmondása szerint 60 méter magasra sikerült mászni benne, a szélessége változó, 2-10 méter között mozog, HATALMAS, méltó a mega névre :D. Perceken át csak álltunk és bámultunk, hihetetlen volt. Belegondoltunk abba, hogy micsoda érzés lehetett ezt megtalálni... Tényleg csak gratulálni tudunk a felfedezőknek, minden elismerést megérdemelnek!

Aztán átkeltünk az omladékon, itt-ott már a kövek közt felcsillant a víztükör, megérkezünk a végponti tóhoz. Amíg Pali szakszerűen, pár perc alatt felpumpálta a csónakot, addig Vasekék kiszedték a régit a vízből és félretették. A felfújt csónakot a fiúk vízre eresztették, majd következett a főpróba: Eszter elindult a túlpartra. Drukkoltunk, hogy elférjen a legszűkebb ponton. Eszter örömmel konstatálta, hogy a csónak ÁTFÉR!!! Nagyon örültünk, mert így mindnyájan csónakázhattunk egyet, átkeltünk a hasadékon, megcsodáltuk egy csiga lenyomatát és pár Megalodus-kagylót a falon, meg persze a csobogó, kristálytiszta vizet. Miután kissé fázósan visszaevickéltünk a túlpartról, Eszter meglepetten látta, hogy már fél egy, most indul a következő csoport felfelé a hegyre, sietni kell kifelé, hogy azért még egy gyors ebéd neki is beleférjen a délutáni műszak előtt. Felfelé csak pár, rövid megállót tettünk, ami nem is volt baj, mert egy páran kicsit áthűltünk, így jól esett a mozgás. 40 perc alatt kiértünk, megköszöntük Eszternek a felejthetetlen túrát. Sajna fényképezőgépet senki sem hozott, de itt egy link egy videóról az Ariadne honlapjáról, hogy egy kis ízelítőt kapjatok abból, amit mi is átélhettünk.

Egy pepecselős átöltözést követően elindultunk lefelé a táborba. Útközben közelről is megszemléltük a kötélpályát, tényleg nagyon durva volt :D. A lefelé haladás közben Vasekkal jókat vihorásztunk, balesetmentesen átkeltünk az apró kavicsos, görgeteges kőlejtőn (amit elneveztünk Fehér-folyásnak). Beszélgettünk pár ismerőssel, majd az információs táblától a nevetéstől nyerítve, ezzel mások arcára is mosolyt csalva megérkeztünk a táborba. Vasek nagyon vágyott egy hideg sörre, én meg rendkívül éhes voltam, így még beültünk enni a kocsmába. Út közben összefutottunk Maggievel és Helgivel is, ők is éppen ebédelni indultak. Vasek gyorsan főzött még egy zsíros kenyeret az éppen bezáró büfében, majd asztalhoz ültünk és vártuk a kaját. Vacsi után összeszedtünk magunkat, elbúcsúztunk és nagyszerű élményekkel feltöltve elindultunk hazafelé.

A kicsit nehézkes indulás ellenére nagyszerűen sikerültek a Barlangnapok, nagyon jól éreztük magunkat, csodálatos helyeken jártuk. Köszönjük szépen a szervezők munkáját!

Gabó

Vendégtúra a Ferenc-hegyi-barlangban
június 10.

Habár aktív kutatás folyik a Ferenc-hegyi-barlangban, néha azért megengedünk magunknak egy-egy túrát is szeretett barlangunkban. A legutóbbi június 10-én volt, ahová a honlapunkon keresztül bejelentkezett két kalandkereső, középkorú (de lélekben huszonéves) túratárs is (egy hölgy és egy úr). Ők Debrecenből jöttek el, hogy lássák a Ferenc-hegyi-barlang csodálatos világát. Összesen heten voltunk (mint a gonoszok): Eszti, Tünci, Maggie, Inci, Laci, Péter és jómagam (Gabó).

A túra útvonala a barlang "új részét" érintette. Az Elefánt-kört tekintve rutinosnak mondható Eszti vezetésével az Éva-kürtő, Ferde-terem, I. sz. DK-i főhasadék, Tábor-terem, Örvény-folyosó, Elefánt, V.sz. DK-i főhasadék, Panoptikum, II. sz. DK-i főhasadék, Ferde-terem- Éva-kürtő útvonalon haladtunk. Az útvonal kiválóan alkalmas arra, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a hévizes barlangok jellegzetességeibe, ugyanakkor a barlang egy izgalmas, kúszós-mászós részével is megismerkedhettek. A "T"-elágazásnál (Ferde-terem-I. sz. DK-i főhasadék találkozása) megálltunk nézelődni, itt egy helyen nagyon jól megfigyelhetőek a falakat borító borsókövek és karfiolok, illetve a járat tetejében a gömbfülkék.

A két "vendég" túrázó hamar belejött a barlangi közlekedésbe, a szűkületek és kisebb felmászásokat is ügyesen leküzdötték. Az Elefánthoz érve megint megpihentünk egy kicsit, új erőt merítettünk a nálunk lévő csokikból és gumicukrokból, majd folytattuk utunkat kifelé. Elhaladtunk a régi időkhöz képest ma már csak önmaga árnyékaként álló Panoptikum agyagszobrai mellett, illetve megnéztük a Ferencben ritkán előforduló kis szalmacseppköveket és a falon lévő cseppkőlefolyást is. Még egyszer megálltunk a T-elágazásnál, mondván itt ma már jártunk, majd még a Földgömb-teremben 2 perc erejéig megtapasztaltuk a kukk sötétet. A túra nagyon jól sikerült, kellemesen elpilledve, jókedvűen értünk a felszínre.

Pár nappal a túra után az alábbi levelet kaptuk Incitől és Lacitól, a két "vendégtől":

"Kedves Gabi és Péter (és az egész kis csapat, mivel mindenkit érint)!

Köszönjük kedves soraidat, éjszaka átszambáztunk a cserkészekhez aludni. Sikerült teljesen elvarázsolnotok mind együtt (mint csapat), mind pedig egyesével. Olyan volt, mintha évek óta együtt túráznánk. Nem tudom, mi a titkotok, de hihetetlenül jó volt veletek. A látvány mellett a szakmai részt, a geológiát, de a mászástechnika-oktatást is nagyon jól hasznosíthattuk. Számunkra egy életre szóló élmény lett. Profi vezetők és kiváló kis csapat vagytok. Én eszméletlenül élveztem, Incit picit kifárasztotta. (...) Azt hiszem, megcsapott ennek az egésznek a varázsa, mint a pesti gyorsvonat. Soha sem hittük volna, hogy élőben ilyen természeti csodák és hihetetlen teljesítmények tanúi lehetünk. Utóbbinál a tizenéves kutatási munkátokra gondolok. Bár az sem volt semmi, ahogy a két debreceni nyuggert (bár szívükben fiatalosak) gondosan végig kalauzoltátok...

Éljenek a barlangászok!

Inci és Laci"

Gabó

Mélyszinti átmenő túra a Ferencben
(avagy mi történik, amikor nemecsek ernő teleportálódik?)
2016. június 3.

Már régen nem adtunk hírt magunkról. Az év eleje nem volt éppen mentes az adminisztrációs buktatóktól, sokáig tartott amíg meghosszabbítottuk és beszereztük a 2015 végén lejáró engedélyeinket (Macska, Bátori, Ferenc). Márciusig közepéig szunnyadt a kutatás, de az egyesület azért nem halt ki teljesen. Szerencsére az építő jellegű Pál-kocsmázáshoz és a szelíd polgári örömökhöz semmiféle engedély nem kell, így a tél végétől kikeletig ilyesféle tevékenységgel tartottuk a lelket az egyre fonnyadó tagságban. Márciustól aztán Gabó kitartó propagandájának hála, ismét felvehettük a tavaly Patagóniában hagyott stafétabotot és ott folytattuk, ahol akkor abbahagytuk. Szegény nemecsek ernőre nem is nagyon gondolt senki (vagy ha gondolt is, lefeljebb úgy, mint egy menthetetlen tüdőbetegre), amíg meg nem érkeztek a "vörösingesek" és meg nem adták a végtisztességet nemecsek bajtársnak. Alant olvashatjátok Gabó beszámolóját eme dicsőséges napokról.

Vasek

Jajj, nem is tudom hol kezdjem! Talán a legelején, így lesz kerek a történet.

Mostanság igencsak megszaporodott a Ferencben túrázó csoportok száma, az egyik egyesület (BUBATE-BEAC) is gyakran látogat el ide. Mivel egy kiváló barlangnak tartják a Ferkót, igyekeznek megismerni, amennyire csak lehet. Gyakran lapozgatják a honlapunkat, és figyelemmel kísérik a kutatási tevékenységünket is.

Most egy kicsit visszaugrom időben, tavaly nyárra. A honlapunkon való szörfölés után borzasztóan megtetszett nekik a Szülinapi-ág (ilyet??? pfff....), hát úgy döntöttek, megnézik. Sajna egy kicsit benézték, így végül a Déli-nagyhasadékban lyukadtak ki, felmásztak a Kojak-aknába, majd onnan visszafordultak. Ezután írtak a honlapunkról egy e-mailt, hogy meg tudjuk-e mondani a leírás alapján, hogy merre jártak. Vasek válaszolt nekik (beazonosította a Déli-nagyhasadékot), megköszönték, majd azóta nem jelentkeztek.

Szóval a BUBATE-BEAC-nak május 1-re volt újabb túraengedélye a Ferencbe. A honlapon olvasták, hogy több, mint 10 év után sikerült átlyukadni az Ásott-aknánál, hát gondolták, megnézik... Na, mikor lekúsztak az átlyukadás utáni szűk hasadékhoz (a tulajdonképpeni nemecsekhez), elbizonytalanodtak a szűk és mély rés láttan és visszafordultak. Persze nagyon kíváncsiak voltak, hogy hová vezethet az új járat, ezért a rákövetkező Ferenc-túrákat is nemecsek oltárán áldozták fel, míg végül a harmadik alkalommal (május 27-én), kötéllel és poignée-vel felszerelkezve nekivágtak a szűkületnek. Négyen sikeresen lepréselték magukat, majd követték a járatot tovább, egészen addig, amíg egyszer csak a Kojak-kürtő tetejében nem találták magukat. Ezt már felismerték, így innen "sima útjuk" volt kifelé. Ezután újra felvették a kapcsolatot Vasekkel (aki a múltkori útbaigazítást adta nekik) és elmondták mi történt. Szegény kis híján szívrohamot kapott, érthető módon. Na, a lényeg, hogy az elmúlt pénteken három BEAC-os kolléga, Szilvi, Vasek és én újra lementünk velük megnézni, hogy mi van. Szilvi sajna nem fért le (illetve hiába toszta volna le magát, a Szegycsonttörőn a Déli-nagyhasadék - Szürke-hasadék egyik legszűkebb kuszodáján, nem fér ki, így Ő visszafordult az Ásott-aknai átlyukadástól.

Lefelé a szűk keresztmetszet Vasek volt (ő volt a legnagyobb darab ember, szóval el lehet képzeni, hogy milyen testalkatúaknak való a hely), de végül csak lecsúszott (mindig kifújt egy kevés levegőt és így kékülő fejjel ugyan, de átjutott :D)... Szóval tényleg megvan az átjáró a Kojak és az Ásott-akna között. Körülbelül oda vezet, ahová a poligonok alapján sejtettük. Szűk nagyon, és igazából csak egy irányban járható, mégpedig lefelé. Ott nem igazán lehet visszajönni, csak ha kihúznak, maximum... Egy nagyon para omladék is van útközben, ez alá be kell csusszanni egy kis lyukon. Tehát nem egy leányálom, de megvan. Eddig összesen hatan (négy BEAC-os, Vasek és én) mentünk át rajta.

Mivel nem mi voltunk az első bejárók, így a névadás tisztségét átadtuk a BEAC-os barátainknak, akik a Teleport-ág nevet javasolták nagyon meghatódva. Ez a név elég jól közelíti a valóságot, amikor a 20 cm széles hasadék tetejében állsz és csak teleportálással tudod magad "átképzelni" a másik oldalra :-)

Hát így esett a nemecsek-hasadék története... Csak hogy ne feledjük el teljesen, és mert mi Gurusok már annyira megszerettük, kegyeletből az Ásott-akna átbontásától az általunk már korábban megismert hasadék aljáig terjedő rész megőrzi a nemecsek-hasadék nevet. A hasadék aljától egy átbújáson keresztül megnyíló, a Kojak-aknáig terjedő új szakaszt pedig a Teleport-ág névvel tiszteljük meg.

A héten talán eljut a barlangba Ricsi (Ariadne) is, aztán megmondja, hogy mit lehet kezdeni a szélesítéssel (kb. 10 méter hosszan kellene a szálkőbe bemarni, hogy ne csak kistestű állatok kiváltsága legyen a bejárás), illetve a Szegycsonttörőt és az utána következő gömbfülkesor szűkületeit is tágítani kellene valamelyest, továbbá a Teleport-ági omladékkal is kezdeni kellenne valamit... Ha az új utat járhatóvá lehetne tenni (és ez a felfelé irányra is vonatkozik!!!), akkor a bejárattól fél óra sem kellene a déli végpontok eléréséhez. Ez régi vágyaink beteljesítésével újabb távlatokat nyitna az igen reményteli kutatás terén.

Szóval az új átjáró tényleg egy mérföldkő és nem csak az egyesület életében...

Gabó

Patagóniai helyzetjelentés, 2016. 1. félév

Már háromnegyed éve folyik a bontás Patagóniában, igaz egy majd' 3 hónapos kényszerszünet megszakította a Ferencbeli kutatást. Mikor márciusban megérkezett a kutatási engedély, akkor újult erővel, szinte kiéhezve vetettük magunkat be az igen agyagos végpontra. A bontás mostanra kezd igencsak hajazni a régi Ásott-aknás kutatásra, mind az agyag mennyiségét, mind a bontáshoz szükséges létszámot tekintve. A nagy depóba való termeléshez ugyanis mostanra legalább 8 emberből álló legénységre van szükség. Szerencsére van félúton egy kis depó is, így ha csak 4-en tudnak eljönni a fazekas tanfolyamnak is beillő agyagozásra, akkor is folyhat a termelés (igaz, akkor egy-egy alkalmat rá kell szánni a depó kitakarítására).

Az első bontások sikerei után (Helgi talált egy oldaljáratot, amit bálnahát-szerűen kitölt az agyag, illetve látni engedte magát az omladék mögött egy kis gömbfülke is) folytattuk az omladék eltakarítását és a bontás biztonságossá tételét is. Bejutottunk a kis gömbfülkébe és pár nagyobbacska kő kitermelésével egy légteres oldaljárat is megnyílt. A huzat érezhető, habár nem orkán erejű, de a Ferencben ez nem meglepő...

Jelenleg egy kb. 60 fokos szögben lejtő, 20-30 cm légtérrel jellemezhető csodaszép oldásformákkal tarkított járatot bontunk, remélhetőleg sikerrel és a hely hasonlósága az Ásott-aknához tényleg kimerül abban, hogy sok az agyag és nem kell több, mint 10 évig várni a továbbjutásra. :-)

Gabó